top of page

Incheon Nemzetközi Repülőtér - itt vagyunk!

  • Writer: A szomszédom koreai
    A szomszédom koreai
  • May 22, 2019
  • 3 min read

Updated: May 29, 2019

Az előző posztban megnéztük milyen feladatok várnak ránk több tízezer méteres magasságban, most vegyük gorcső alá a landulás utáni teendőinket.


1. Testhő ellenőrzése

Landolt a gépünk és elhagyhattuk a fedélzetet. A kijárat után mosolygós, udvarias és egyenruhába öltözött reptéri dolgozók fogadnak bennünket, hogy megmérjék hőmérsékletünk egy, a fülünkhöz tartott digitális hőmérővel. Ez kb.1-2 másodperc. Itt adjuk le a sárga Health Questionnaire papírunk. Megkérdezik tőlünk angolul, mi az utazásunk célja, hol lesz a szállásunk vagy ha ismerőshöz jöttünk, akkor az kicsoda nekünk…stb. Felhívják a figyelmünk, hogy legyen megadva koreai elérhetőség (a koreai ismerős vagy a szállás telefonszáma) a többi kis papíron is, majd továbbengednek.


forrás: Internet
Fülhőmérős ellenőrzés

2. Hőkamerás ellenőrzőpont

Ezt követően egy hosszú folyosón kell végignyargalnunk, miközben áthaladunk egy hőkamerás zónán is. Ezt a ZIKA vírus elleni védekezés miatt állítottak fel pár évvel ezelőtt, de azóta is használják. Itt semmi dolgunk, a kamerák automatikusan feltérképeznek bennünket.


Hőkamerás feltérképezés

Fontos megjegyezni, hogy az incheon-i reptéren két terminál működik. A nemzetközi járatok és a hagyományos légitársaságok 90%-a (pl. Emirates, Qatar, Lufthansa…stb) az 1-es Terminálra érkezik, pontsoabban az 1-es A terminálra. Ez azt jelenti, hogy két módon juthatunk el a hőkamerás zóna után a Bevándorlási Osztályra. Az esetek többségében egy ingyenes shuttle train-re (rögzített menetrenddel közlekedő vonat) kell pattannunk, de persze az is előfordulhat, hogy kihagyjuk a vonatozást. Ez attól függ, melyik kapunál tesz le minket a gép. Ha követjük a jelzéseket, akkor nem fogunk eltévedni.

Shuttle vonat a reptéren belül

2018 januárjában a 2-es Terminál is megnyílt az utazóközönség előtt, de ezt jelenleg csak az Air France, Delta Air Lines, KLM és a Korean Air járatai használják. Egyik terminálról a másikra ingyenes shuttle busszal juthatunk el, ami 5 percenként indul és kb. 15-20 percbe van az út. A megálló az 1-es Terminálon a harmadik szint, 8-as kapunál (Gate 8, third level), a 2-es Terminálon szintén a harmadik szinten, de itt már a 4-es és 5-ös kapunál van (Gate 4-5).


3. Bevándorlási Osztály

Elérkeztünk tehát a Bevándorlási Osztályra. Itt elválnak útjaink koreai utitársainktól, hiszen ők és a külföldi állampolgárok külön kapuknál sorakoznak fel, felgyorsítva ezzel a beléptetési folyamatot. Ez azt jelenti, hogy várakozással együtt általában maximum 4-5 perc az egész.


Itt odaadjuk ellenőrzésre útlevelünk a megmaradt két kis papírral, amiből egyet elvesznek tőlünk, a másikat pedig visszaadják, hogy szorongassuk még egy kicsit. Ezután megkérnek bennünket, hogy rakjuk rá a két mutatóujjunkat egy kis szkennerre illetve fényképet is készítenek rólunk. (Ha már benne van valaki a rendszerben akkor nem biztos, hogy készítenek, de alapvetően ez a menet.)


Ezután egy úgynevezett Entry Confirmation papírkával gazdagodva lépjük át a kaput. Ezt szerintem csak 2018 óta osztogatják (én ekkor kaptam először) és fel van tüntetve rajta belépésünk dátuma illetve a megengedett tartózkodási idő utolsó napja.

Belépés tényét megerősítő tanúsítvány

4. Poggyászbegyűjtés

Ha mindezzel megvagyunk, nézzük meg hol vehetjük fel a bőröndünk a kijelzőn és irány a poggyászkiadó rész. Ezt rögtön az idegenrendészeti beléptető kapuk utáni területen találjuk, le a mozgólépcsőn és már ott is vannak a szalagok. Miután levadásztuk bőröndünk irány a belső terminál kijárata, ahol búcsút kell vennünk a már úgy hozzánk nőtt utolsó kis papírkától is.



A külső terminálrésznél már várni fognak ránk olyan taxisofőrök, akiknek a szolgáltatásait NEM szeretnénk igénybe venni! Mellőzve őket vegyük célba a közelben lévő CU-t, hogy beszerezzük T-money kártyánkat (maga a kártya 2500 won-tól kb. 625 Ft-tól kapható, amit fel kell töltenünk valamennyi wonnal) majd menjünk egyenesen a reptéri vasúthoz (Airport Railroad, de Subwaynek is hívhatjuk). Ha inkább busszal mennénk, akkor a kinti helyközi és helyi buszjegy értékesítő kis pavilonnál vagy automatánál tudjuk megváltani menetjegyünk.


Reméljük hasznosnak találtátok az itt leírtakat és tudtunk valami plusz infót mondani nektek. Alapvetően minden jól és logikusan szervezett a koreai reptéren, egyértelműek a jelzések, így könnyen és gyorsan lehet tájékozódni. :)


A következő bejegyzésben megnézzük, hogyan vegyük be a fővárost vagy más városokat a reptérről tömegközlekedve. Ha van kedvetek, nézzetek vissza hozzánk később is! :)



képek forrása: Internet

 
 
 

Comments


  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon

© 2023 by Bump & Beyond. Proudly created with Wix.com

bottom of page